KAT VON D | MAGYARORSZÁG EGYETLEN KAT-ES RAJONGÓI OLDALA 2013-BAN IS!
Párkapcsolatai

Kat Von D Oliver Peck szintén tetoválóművészhez ment feleségül. 2007 augusztusban viszont elváltak.

2008 márciusából 2010 januárjáig voltak együtt Kat és Nikki Sixx. A szakítás után Nikki csupa jó szavakat mondott róla: sokat tanult tőle, és ezentúl is ugyanúgy tisztelni, és becsülni fogja őt.

Kat és Jesse James - Sandra Bullock exférje - nem sokkal azután kezdtek randizni, mután Nikki Sixxszel szakítottak. Sok, mi több rengeteg pletyka felröppent a kapcsolatuk közt. 2010 nyarán többen látták őket együtt, bár akkor még titkolták a kapcsolatukat. Végül 2010 szeptemberében nyilatkoztak: Kat nem értette, hogy nem találtak eddig egymásra, és szerinte ő volt a nagy ő. Jesse is csak csodálni tudta Katet, elmondása szerint mindent szeretett benne. 2010 januárjában megerősítette a People, hogy eljegyezte Jesse Katet, és ő igent mondott. Jesse azt nyilatkozta, hogy nagyon jó lesz vele megörgedni. Azt pletykálták, hogy februárban lesz az esküvőjük, persze ők ezt nem erősítették meg. Végül 2011 július 26-án jelentette be Kat a twitterjén, hogy szakítottak Jesse-vel - amit az utóbbi személy tette meg távolságra hivatkozva. Jesse még mindig szereti Katet, aki pedig nagyon tiszteli őt és a családját. A kapcsolatuk alatt több pletyka felröppent, amit nem erősítettek meg, mint például, hogy Kat tiltóhaározatot szeretne Sandra Bullock ellen, melynek értelmében, hogy soha ne lássa a gyermekeit, mert ő annyira megszerette. Persze ezt meg lehetne cáfolni, hisz Kat amúgy sem szeretne gyerekeket.
2011 augusztusában bejelentették, hogy újra együtt vannak. 2011 novemberében Kat egy hosszas bejegyzést írt Facebook-oldalára, amiben kifejtette, hogy befellegzett a kapcsolatuk, hiszen Jesse 19 nővel csalta meg! Az az már nincsenek együtt...

 












 

 

 

 

 

 

 

ENGLISH VERSION (w/ Google translator)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                           KAT VON D | OLDAL DOLGOK | EXTRÁK | MÉDIA | CHAT | HIRDESD AZ OLDALT!/FANIKONOK


Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K