KAT VON D | MAGYARORSZÁG EGYETLEN KAT-ES RAJONGÓI OLDALA 2013-BAN IS!
Katherine von Drachenberg

Kat Von D Katherine Von Drachenberg néven született 1982. március 8-án Monterrey városában, Mexikóban. Kat foglalkozása szerint tetoválóművész, valamint tévés személyiség. Olasz és német származású. Édesapja René von Drachenberg, édesanyja Sylvia Galeano - mindketten argentín származásúak valamint mindkettőjükkel nagyon jó vizonyt ápol.Édesapját a legjobb barátjának tekinti, bár azt mondta, hogy ha rajta múlt volna, nem lett volna az, aki most - sőt, még a tetoválásaiért sem rajongott kezdetben.Katék már négyéves kora óta Los Angelesbe költöztek, bár Dél-Karolinában nőtt fel. Már tizenéves kora óta vannak tetkói. Pályafutását a Miami Ink-ben kezdte - úgy, hogy a közönség is felfigyelt rá. Viszont az Ami Jamesszel való ellentétek miatt kiszállt, és saját reality show-t indítottak számára, LA Ink-et. Nagyobb hírnevet kapott itt, már mindenki ismeri vagy a nevét, vagy a munkásságát. Van két saját könyve: 2009-ben megjelent a High Voltage Tattoo, 2010-ben a The Tattoo Chronicles, 2013-ban pedig a Go Big or Go Home című könyve. Vannak szépségápolási termékei is a Sephoránál, többek között az ő termékével tüntették el a tetoválásait egy fotósorozatkedvéért. Ezek a sminkek nagy sikert aratnak a mai nap is. 2007-ben megdöntötte a Guiness Rekordot: 400 tetoválást csinált 24 óra alatt, bár 2008-ban 415 tetoválással valaki ezt a rekordot megdöntötte. Egyik macskája, Ludwig meghalt, mikor Kat háza felégett. Jelenleg is van egy macskája, Piaf, akit Édith Piaf sanzonénekesnőről nevezett el. Nemrég Deadmau5-val volt együtt, aki el is jegyezte, viszont 2013 júliusában Kat bejelentette a szakítást, ugyanis Joel megcsalta őt. Jelenleg Kat Danny Lohnerrel dolgozik a stúdióalbumán.
HIVATALOS OLDAL|FACEBOOK|TWITTER|MYSPACE|IMDb|YOUTUBE|INSTAGRAM

Érdekességek
→ Itt mindent megtalálsz, ami nem volt benne az életrajzában.

Családja
→ Arra az esetre, ha szeretnéd megismerni Kat családját, megtudni honnan származik.

Tetoválásai
→ Sokan szeretnének tisztában lenni, hogy Katnek milyen és hány tetkói vannak.

Párkapcsolatai
→ Szeretnéd tudni kivel élt együtt és mikor? Hát akkor nézz be, szaftos pletykákkat is találsz...

Ő mondta
→ Néhány aranyköpés, mondat, amit ő maga nyilatkozott.

Stílusa
→ Rengeteg kép megjelenésekről, hétköznapi viseletről és kiegészítőkről, csak hogy megismerd a hősnőnk nagyszerű stílusát!

Érdekességek képekben
→ Amik nem olyan kötött dolgok, és képekről vettük őket észre, pl. az aláírása, vagy bármi sok-sok képpel!

Dalok
→ Összegyűjtöttem olyan videókat, amelyekben Kat énekel. Érdemes lecsekkolni őket.

 












 

 

 

 

 

 

 

ENGLISH VERSION (w/ Google translator)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                           KAT VON D | OLDAL DOLGOK | EXTRÁK | MÉDIA | CHAT | HIRDESD AZ OLDALT!/FANIKONOK


Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K